Ukrajnából külföldre csempészik a hadköteles korú férfiakat – több mint 600 házkutatást tartott a rendőrség
Az ukrán rendőrség szerint az embercsempészek több száz hadkötelesnek segítettek átkelni a határokon.
Az üzenet érthető: sorry, segíteni nem fogunk, az emigrációból sem kérünk. Maradjatok, ahol vagytok, az egykori Szovjetunó volt párttitkárai majd kiegyeznek Putyinnal.
„Az ukránok cserbenhagyása éppen most, amikor komolyan nekiálltak hazájuk tatarozásának, nagy stratégiai hiba lenne. Annál is inkább, mert ez a művelet viszonylag olcsó – Ukrajnának decemberig 12 milliárd euró elég is lenne.
Ehelyett egyes hitelezők (akik idáig ész nélkül lapátolták a pénzt a görög feneketlen kútba) bejelentették, hogy Kijevnek egy centet sem engednek el az idei tartozásból.
Az ilyen rövidlátó visszavonulás után Európa azt sugallná a posztszovjet térség többi Nyugat-barát erőinek, hogy már semmihez sem érdemes kezdeni. Az üzenet érthető: sorry, segíteni nem fogunk, az emigrációból sem kérünk. Maradjatok, ahol vagytok, az egykori Szovjetunó volt párttitkárai majd kiegyeznek Putyinnal.”